A kitiltás-ügy margójára
Elképesztő ügy, és legalább annyira zavaros, legalábbis a hírek szerint - pedig szerintem viszonylag egyszerű a képlet: nem a korrupció a gond, egy erősen atlantista iránynál ez információs zaj lenne (pff, biztos étolaj áfájával való trükközés miatt történt minden...), hanem Orbán különutas politikáját 2014-ben már nem tolerálják úgy mint három-négy éve. Egyrészt tényleg "túltolta" (a civilek zaklatása és a tusványosi beszéd volt az utolsó csepp a pohárban), másrészt a nemzetközi helyzet kifejezetten éles lett, az Orbán-kormány pedig mára egyértelműen Oroszország csápjaként lett elkönyvelve - nagyjából jogosan is.
Az USA pedig úgy döntött, hogy ezt a csápot most levágja. Egyébként teljesen egyértelműen észlelni lehetett a hangulatváltást az év elején, Washington Post szerkesztőségi cikk, Obama és Clinton beszédek...a létező legmagasabb szinten foglalkoztak az "elhajló" Magyarországgal, A. Goodfriend ügyvívő pedig a minap le is zárta a témát azzal a mondatával, hogy ha Magyarország ezen a pályán marad akkor az USA a továbbiakban nem tud a szövetségeseként tekinteni rá (ha pedig nem szövetséges, akkor ellenség, kemény de ez az igazság).
Itt tartunk most. Orbán amúgy érzésem szerint olyan aknamezőre tévedt, ahonnan egyben már nem fog kijönni. Washington jelentős irányváltással lesz már csak elégedett (talán még a paksi bővítést is le fogják fújatni), és valószínűleg Brüsszel is be fog keményíteni (lehet csak az USA nyomására, de ez mindegy is). Persze túl lehet élni ezt is, csak az a kérdés minek? Illetve alapvetően mi értelme volt annak a politikának ami ide vezetett? A kormány lényegében elszigetelte magát, nemzetközi jóakarói és támogatói nincsenek, az ország alapvető helyzete-státusza pedig nem javult (beruházások nincsenek, államadósság kb akkora mint 2010-ben, a GDP növekedést csak statisztika hamisitással lehet kimutatni, az aktív korúak-képzettek kivándorlása rekordokat dönt 1956 óta)...tartósan beragadtunk a legtöbb mutatóban a román-bolgár kettős mellé.
Ismét elvesztegettünk 8-10 évet, csak most még árulónak is elkönyveltek minket...